Van egy kislány,aki arról álmodozik,hogy egyszer lesz egy rendes apukája. Minden születésnapján amikor elfújja a tortáján a gyertyát,becsukott szemmel azt kívánja hogy "ne igyon".Minden veszekedéskor elbújva könnyeit törölgetve azt ordítja,hogy "hagyjátok abba". Minden éjjel,a párnával a fejére húzva alszik el azzal a reménnyel,hogy "holnapra minden rendben lesz".Minden verekedésnél a testvérei magához szorítja apró remegő testét.Minden este az ablakba nézi a családdal,hogy mikor jön,mikor kelljen felkészülni a hajnalig át tartó balhéra.Megtanulta érzelmeit magában tartani,azokat nem kimutatni,mert azzal azt mutatná,hogy gyenge,és aki itt gyenge az nem marad lelkileg állva..
Ez a kislány mára már egy tinivé vállt,aki a múltját egy olyan helyre zárta,ahonnan csak akkor tudja előszedni, hogy beszéljen róla,amikor nagyon mélyponton van.Ez a lány mára már nem tudja úgy elfújni a születés napi gyertyát,hogy ne jutna eszébe a múlt.Nem tud úgy kinézni az ablakon,hogy ne keresse azt az embert akit nem szeretne,hogy hazatérjen.Nem tudja önakaratából megölelni a családját,mert benne maradt az,hogy csak akkor ölelkezik,ha valami baj van.
Ez a lány nagy sebeket hordoz,ami valószínű,hogy sose fog beforrni.Mindig mikor a sebekre néz,látja a múltat,és fél elképzelni a jövőt. Ez a lány nem olyan amilyennek látszik, kívülről lehet,hogy erős és vidám,de belülről sir és vérzik...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Szeretlek.
VálaszTörlésEs soha ne mondd, hogy soha!